Szili Réka

Egy kisleány, a rólam készült esküvői fotót nézegetve megkérdezte az
anyukájától: “Anya, Ő egy igazi hercegnő?” Aznap valóban hercegnő voltam
abban a gyönyörű menyasszonyi ruhámban, amelyet gyermekkorom meséi alapján
közösen álmodtunk meg Zitával.

A ruhapróbák csak fokozták bennem az esküvőre
való készülődés örömét és izgalmát, nagyon szerettem ezeket az alkalmakat, a
szalonban és a varrodában uralkodó hangulatot, ahol a profizmus mellett a
hangsúly mindig a vendégen, azaz rajtam volt. Zita amellett, hogy
hihetetlenül tehetséges tervező, akinek olyan stílusa van, hogy a ruháit
ezer közül is ki lehet szúrni, figyel a megrendelő egyéniségre is. Nem a
kirakatnak, hanem az embernek tervezi a ruhát, a közös munka során ez
valamennyi apró részletben megnyilvánult. Zita ruháinak lelke van, látszik
rajtuk az a szeretet és törődés, amellyel készültek, viselni őket pedig
igazi luxus.